Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Alexandre Aja az Agyfürkészőket forgatná újra

2014.07.26. 20:21 Csabi87

A San Diego-i Comic Conról természetseen Alexandre Aja és új filmje a Szarvak sem hiányozhatott, ők is megkapták a kis paneljüket, ahol egyébként Joe Hill is ott volt. Sőt mi több egy új előzetest is bemutattak közös filmjükhöz, amit holnap itt nálunk a blogon is láthattok.

A Bloodyisgusting munkatársai viszont jelen vannak az eseményen és elkapták Aját azt firtatva, hogy mi lesz a következő projekt, aminek neki esik. 

scanners-kep.jpg

A rendező erre szóba hozta David Cronenberg Agyfürkészők című 1981-es horrorját, amit egy ideje szeretne feldolgozni, sőt egy korábbi Comic Conon is volt már erről szó, most pedig Aja elmondta, hogy ha minden jól megy az lehet a következő projekt, aminek neki lát.

A francia szakember arról is beszélt, hogy odavan Cronenberg munkásságáért, a szóban forgó film pedig az egyik kedvence a biohorrorok nagymesterétől. Aja egyébként otthon van remake fronton, hiszen a Wes Craven-féle Sziklák szemét és a Piranhát is újragondolta, sőt az Elmebeteg című film forgatókönyvének megírásában is részt vett.

A témához egyébként Stephen King fia, Joe Hill is hozzászólt és elárulta, hogy melyik a kedvenc jelenete az Agyfürkészőkből, ezt a tovább mögé rejtettük.

scanners.gif

Címkék: scanners

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr186547461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása