Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Gyors tempó! Jönnek a gyilkos medúzák!

2014.07.25. 12:16 Csabi87

Több, mint egy éve írtunk először a Hellyfish című filmről, ami egy újabb Syfy várományos, viszont az elmúlt időszakban nem igazán érkezett semmi információ a zseniálisnak ígérkező produkcióval kapcsolatban.

Most viszont jött egy új előzetes Robert MacLean filmjéhez, amelyben helikoptert elkapó óriás medúza, vállról indítható rakétával szaladgáló csini csaj és vízből menekülő emberek is akadnak. A hülyeség léce nyilván magasan fent trónol, de egyelőre úgy tűnik, hogy a Hellyfish szeretné azt megugrani - már maga a szójáték is ér egy fél piros pontot, hiszen a jellyfish szót próbálták meg kiforgatni.

Az előzetes egyébként úgy hirdeti, hogy a filmben a valaha volt legveszélyesebb tengeri szörnyek bukkannak elő. Azért kíváncsi lennék, hogy ehhez a különféle Asylum cápamutációk mit szólnának. Nehogy a végén összeeresszék a két fajt.

hellyfish.jpg

BejegyzésTales from the Blog által

Címkék: előzetesek hellyfish

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr306543461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.07.25. 20:29:37

Waaaaaah! Ezt meg kell nezni, de a "Hellyfish" miatt majdnem megsem. :D De azert megis, a meduza az egyik kedvencem, bar eleg undi erzes mezitlab veletlenul ralepni egy parton doglodo darabra. Ezek utan pedig megjobban kell vigyazni. :D

süti beállítások módosítása