Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Dominion 1. évad 1. rész

Megkezdődött az Angyalok közt

2014.06.23. 11:44 Csabi87

A Dominion című Syfy sorozat nem feltétlen tartozik az érdeklődési körünkbe, de ha már beszámoltunk róla annak idején, meg végtére is a Légió című film képezi az alapjait gondoltuk foglalkozni vele. Legalábbis ami a kezdést illeti.

Nézzük az alapfelállásunkat. Isten eltűnt, az angyalok az embereket kezdték okolni és Gábriel arkangyal vezetésével elkezdték igába hajtani az emberiséget. Azonban Mihály arkangyalnak nem tetszett ez a suttyó hozzáállás és az emberek pártjára állt, hogy védelmezze őket.

Az eltelt néhány év alatt azonban az angyalok kisebb-nagyobb metropoliszokba szorították vissza a földlakókat, akik között az a legenda is elterjedt, hogy bizony van egy kiválasztott gyermek, aki megmenti majd őket a sötétségtől.

dominion-s1-1-2.jpg

Az egykori Las Vegasban kialakított Vega nevű városállamból indítunk, ahol az ókori Rómára jellemző uralkodás valósult meg, a hatalom két család kezében van, illetve Mihály is ezt a várost választotta székhelyéül.

Főhősünk pedig Alex Lannen, egy katona, az Arkangyal Alakulat lelkes tagja, aki imád kiszökni és a hatalmas falakon kívül kalandozni és az egyik uralkodó bácsi lányába szerelmes, ami egyébként kölcsönös, mindeközben viszont mégis csak egy egyszerű katona, aki nem nyerheti el a szépséges babérkoszorús lány kezét. Egyrészt, mert a lányt másnak szánták, másrészt Gábriel arkangyal is újabb csapásra készül. The war is coming.

dominion-s1-1-5.jpg

Valahol itt kapcsolódunk be a történet folyásába és az első rész végére az is kiderül, hogy ki a kiválasztottunk. A baj, hogy mindenféle meglepetés nélkül és ez a sablonosság tök jól jellemzi a pilot egész hosszúnak nevezhető kicsivel több, mint 1 órás játékidejét.

Sablon, sablon hátán, hiszen az egyszerű "paraszt fiú" és az uralkodó lányának szerelme nem új keletű. Ahogy a hatalomra éhező gonosz ember sem, de a jók közé beférkőző angyal tégla a többi katyvasz sem, amit az arcunkba próbálnak nyomni.

dominion-s1-1-4.jpg

Persze ezzel talán még nem is volna akkora probléma, ha mondjuk a színészek a helyzet magaslatán állnának, de erről egyáltalán nem beszélhetünk. A férfi színészek teljesítménye katasztrófa közeli, pedig azért akad Alan Dale és Anthony Head is a stáblistán, akik mondjuk talán sosem voltak felejthetetlen színészek, de kaptak már jó mellékszerepet. A hölgyeknél pedig csak annyiban más a helyzet, hogy a casting során sokat adtak a külcsínre, így bennük legalább gyönyörködhet a férfiember. hiszen Roxanne McKee, Shivan Ghai és Rosalind Halstead is csini. 

A CGI megoldások azonban a várt gagyi szintet hozzák. Az angyalok és a repkedés még talán rendben is van, a robbantások és a torkolattüzek viszont egy az egyben szarok, bár talán itt ennél nem is vártunk többet.

dominion-s1-1-3.jpg

A pilot egyetlen érdeme talán az lehet, hogy Scott Stewartot valami hadicsellel sikerült megnyerni a rendezésre. Jó talán nem volt nehéz, hiszen ő rendezte az eredeti filmet, illetve A pap - Háború a vámpírok ellent és a Dark Skies-t. Ezek közül mondjuk csak utóbbi értékelhető, de a rendezés és a fényképezés talán előbbi kettőben is korrekt, ezt pedig erre a sorozatra is sikerült átmenteni - viszont könnyen eltudok képzelni ilyen téren is minőség rontást, amint más rendező kezébe kerül a staféta.

dominion-s1-1-1.jpg

Igazából talán nem olyan borzalmas a Dominion, de közhelyes, sablonos, béna színészes és szar CGI-s, szóval talán kicsit kár időt fecsérelni rá, főleg így foci vébé idején.

Ami biztos, hogy mi pihentetjük is és talán majd évad végén kap egy értékelést - ha ugyan lesz kedvünk folytatnil. Viszont ha valaki követi hétről-hétre és írásban értekezne is róla, akkor lehet jelezni kommentben vagy a talesfromtheblog@gmail.com e-mail címen.

Címkék: sorozat dominion

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr616404339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dzsézön 2014.06.23. 12:15:02

A Supernatural hatása érezhető nálam, mert ha meglátok egy angyalszárnyat, akkor az agyam védekező alvásba kapcsol egyből. Majd talán egyszer azért rápillantok.

Csabi87 · http://talesfromtheblog.blog.hu 2014.06.23. 19:28:51

@Dzsézön: egyébként igen, az angyalok miatt nálam is volt egy kis ilyen érzés. Lehet nem lesz ez annyira rossz, de egy évad végi daránál többet nem igen ér. Mondjuk lehetett is sejteni.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.06.29. 10:35:41

nemvolt olyan rossz, nekem végig az volt az érzésem, hogy az alapfilm jobban sikerült részeit sikerült átvenni és azt bővíteni.

Az alapfilm se volt túl erős alkotás már azonban azt is el kell ismerni.

Csabi87 · http://talesfromtheblog.blog.hu 2014.06.29. 22:58:43

@doggfather: A második részt még nem néztem meg egy darabig nem is fogom szerintem, de ugye a pilot rendezője ugyanaz, mint az alapfilmé, szerintem ezért lehet, hogy ez még tűrhető, kíváncsi vagyok ha más kezébe kerül a rendezés mi történik.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.06.30. 13:33:36

@Csabi87: én is bevárom egybe az egész évadot valószínűleg és aztán dara.

süti beállítások módosítása