Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Nem vagyunk egyedül az univerzumban

2014.04.24. 10:57 Csabi87

Az ember azt hinné, hogy most az UFO Magazinból átvett írás következik, pedig semmiképpen sem, mindösszesen egy kanadai sci-fi szeretném felhívni a figyelmet, ami a kicsit közhelyes, címben is említett tézis irányába indul el.

Az Ejecta ugyanis két férfi történetét meséli el, akik bizony szörnyű felfedezést tesznek és számukra abszolút világossá válik, hogy nem egyedül élünk ebben a csodaszép univerzumban. Sci-fi rajongóknak tehát már érdekes lehet a film, viszont tovább csigáznám a kedélyeket.

A rendezést két úriember vezényelte Chad Archibald és Matt Wiele. Előbbi az egész jól sikerült Antisocial írója, illetve a jónak ígérkező The Drownsman is hozzá köthető, míg Wiele korábban producerként olyan filmek stáblistáján tűnt fel, mint a Monster Brawl vagy az Exit Humanity. A forgatókönyvíró Tony Burgess pedig korábban a Pontypool - A zombik városa szkriptjét is megírta.

Itt viszont nincs vége, hiszen nem mehetünk el Julian Richings neve mellett sem, aki meg a főszerepben látható és rengeteg epizódszerepből lehet ismerős - ott volt a Kockában, a Halálos kitérőben, de Az acélemberben és a Supernaturalban is.

A poszter ilyen, az előzetes pedig a tovább mögött.

Ejecta-Poster.jpg

Címkék: előzetesek sci fi poszter ejecta

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr556081486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A nép fia 2014.04.25. 09:02:15

Na jó, a leírás tele van soha nem hallott filmekkel. Azt hittem, valami bővebb szinopszis lesz, vagy mittomén.

Csabi87 · http://talesfromtheblog.blog.hu 2014.04.25. 13:21:55

@A nép fia: Lesd meg a soha nem hallott filmeket, hátha van köztük jó :) meg ott az előzetes, beszéljen helyettünk ő :) Vagy mi

süti beállítások módosítása