Húsvét! Csokitojások, kalács, kölni illat és nyulak mindenfelé. Na meg a pálinka! Utóbbi mondjuk nem tartozik szorosan a Húsvéthoz, de az életben maradáshoz igen. Viszont ha túl vagy a locsolókon, összegyűjtetted az összes piros tojást és tele zabáltad magad kaláccsal, akkor jöhet egy horror, ami valamelyest dukál az egész napos hangulathoz.

A Night of the Lepus mondjuk nem húsvéti horror, de óriási, mutáns vadnyulak lepik el benne az egyik kisváros környékét, ami abszolút megadhatja a lökést a csokinyulak összetöréséhez.

A Lepus az emlősök (Mammalia) osztályának a nyúlalakúak (Lagomorpha) rendjébe, ezen belül a nyúlfélék (Leporidae) családjának egyik neme. Így kell a Wikipediát idézni, hogy felfedjük honnét a cím.

A forgalmazó MGM egyébként eredetileg a Rabbits címet szerette volna adni a produkciónak, majd úgy döntöttek, hogy jobb ezt cifrázni, mert ugyan mégis kiülne be egy olyan horrorfilmre, aminek az a címe, hogy Nyulak. Sőt később aztán tudatosan próbálták is titokban tartani, hogy nyulakról van szó. Ezért történhetett meg az, hogy a korabeli filmposztereken például nem is derül ki, hogy a bohókás szőrmókok az ellenfelek. Ezt próbálták meglepetésként tartogatni, innen jött aztán az ötlet, hogy a szó latin megfelelőjét adják címül. Az amerikaiak úgyis buták.

A történet főhőse egyébként egy farmer, aki az elszaporodó nyulak problémájával küzd. Nincs ezzel egyedül, hiszen nem csak az Államokban, hanem a tengerentúlon is sokfelé elszaporodtak a rágcsálók, erre pedig egyértelmű megoldást kell találni, jelen esetben a farmon és környékén. Hősünk nem igazán szeretne mérget használni, hiszen azzal a területet lényegében elássa, minden élőlényt megfertőzhet.

Itt jön aztán a képbe Roy Bennett, aki különféle kutatásokat végez az állatokkal kapcsolatban és úgy tűnik a nyúl problémára is van egy viszonylag barátságos módszere. Hormonálisan próbál beavatkozni a kis husik életébe, hogy azok ne tudjanak ész nélkül szaporodni. A kísérletbe azonban hiba csúszik így a környéket csak hamar ellepik az óriás, mutáns nyulak. Ja izé... lepusok, mert nehogy spoiler legyen.

Ha ezt a filmet választod esti kikapcsolódásként, akkor azért fontos tudni, hogy bírnod kell a gagyit, hiszen egy butácska trash filmről van szó, amelyben a vér inkább ketchupra hasonlít, a nyulak pedig makettvárosokban ugrálnak és lényegében sosem szerepelnek egy képen az emberi szereplőkkel.

Ha ne adj Isten mégis, akkor gondosan csak az látszik, hogy valami szőrös támad a szerencsétlenekre. Ilyenkor nyilván nyúlbőrbe bújt emberek látták el a hasznos feladatot. Hogy fokozzam az "élvezeteket" akkor jelezném, hogy adott esetben rövid snitteket is láthatunk újra és újra, mert ha egyszer jó volt, miért ne volna jó még egyszer?

Viszont ha az ilyen agyament baromságok örömet okoznak számodra, akkor a Night of the Lepusban sem fogsz csalódni. Sőt, minőségi gagyiságot kapsz, szerencsére teljesen pofás és tűrhető színészi játékkal, ami nagyban megkülönbözteti ezt a filmet, a mai trash daraboktól.

Stuart Whitman neve talán a régi westernekből lehet ismerős, igaz a korabeli rémfilmekből is kivette a részét. Janet Leight pedig aligha kell bemutatni, őt '60-ban a Psychoban is láthattuk és ugye Jamie Lee Curtis édesanyja, ha a való életben szeretnék helyre tenni a nevét.

A maga nemében meglehetősen kacagtató, de teljesen korrekt film ez, amiről néha méltatlanul megfeledkezünk és elfelejtünk, pedig igen, 1972-ben volt ilyen is és még milyen jó volt. Ma is abszolút megállja a helyét, sőt rengeteg filmet überel is.

Naná, hogy 7 pontot érdemel, mert bírom az old school trasht.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.