Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Júlia szeme (2010) - Los ojos de Julia

2014.03.22. 17:54 Csabi87

julia.jpgMai választottunk valahogy sokáig kimaradt az érdeklődési körömből, valami hülye oknál fogva, amikor meghallottam a címét, akkor elkönyveltem magamban, hogy ez is A szemhez hasonló darab lehet, az pedig szégyen, nem szégyen nem tartozik a kedvenceim közé - a remake meg főleg.

Nem rég azonban csak megnéztem az előzetest, azt követően pedig úgy gondoltam, hogy egye fene, rááldozom azt a két órát, hiszen mégis csak spanyol honból származó filmről beszélhetünk és még Guillermo del Toro is a nevét adta hozzá és figyelemmel kísérte a film útját, ez pedig még az álmos könyvek szerint is jó jel.

Az álmos könyvek pedig esetünkben nem tévedtek, én pedig hülye vagyok - nem elsőre bizonyosodik be -, hogy eddig kihagytam ezt a pazar produkciót.

A történet elején egy elmeháborodottnak tűnő hölgyet látunk, aki öngyilkosságot kísérel meg, azonban nem képes megtenni az utolsó lépést, azonban egy segítőszándékú titokzatos valaki bőszen kirúgja a nő alól a széket, eldöntve ezzel az élete sorsát.

A bevezetés után pedig valódi főhősünket is megismerjük, Juliát, az "öngyilkos" lány ikertestvérét. A halál ténye a szakértők szerint természetesen valóban az öngyilkosság lesz, még hozzá azért, mert a lány nem tudta feldolgozni, hogy elvesztette a látását, az ezen javító műtét sem járt sikerrel, így a kötelet választotta. Julia azonban nem akar ebbe belenyugodni, már csak azért sem, mert hasonló problémával küszködik: könnyen lehet, hogy nagyon gyorsan elveszti a látását.

A nyomozgatás miatti stressz következtében ez a vártnál is hamarabb következik be, a láthatatlan világban azonban kiderül, hogy hősnőnk nem tévedett nagyot, testvére valóban gyilkosság áldozata lett.

julia3.jpg

Guillem Morales spanyol rendező neve A fantomlakó című film kapcsán lehet ismerős, ami talán egy kicsivel morbidabb és talán könnyedebb darab - oké, aki ismeri a filmet, most hülyének néz - már megint - de azért ott néha elmosolyodik a néző, bármennyire is sötét és bizarr az egész. Morales viszont 2010-ben talán korábbi alkotását is überelni tudta.

A Júlia szeme egy remekül kidolgozott, kitalált és összerakott film. Semmi sallang, semmi fölösleg és ráadásul a kivitelezés sem bumm-bele Balázs módon történt, hanem átgondolt és kimért.

julia2.png

Gondolok itt arra, hogy amíg Julia vak, addig mi sem látjuk az emberek arcát, nem mutatják őket nekünk, csak az alakokat, de a maguk felismerhetetlen valójában. Ez pedig valami olyan, amiért muszáj piros pontot osztogatni - egyébként szomorú tény, hogy a film habár 10 jelölést is kapott különböző helyeken, mégsem nyert soha semmit.

Az eleinte thrillernek tűnő darab kicsit feszegeti a műfaj határait és kikacsint a horror felé, mert habár nem megyünk át hatalmas vérengzésekbe, azért a horror kedvelői is találnak néhány ínyencséget.

Julia mellett pedig mindenképpen meg kell említeni a rejtélyes gonosztevőnket, akinek a kiléte nem is feltétlen meglepetés, de mihelyst arcot is kapunk a testhez valami baromi jó játékkal van dolgunk, a színész ördögi és őrület alakítást nyújt. Bravó.

julia1.png

Említettem, hogy szerintem viszonylag sallangmentes darabról van szó. Ez tény, igaz néhány hülye megoldás talán akad, például amikor kiderül a vak öregasszony és a gonosz közötti kapcsolat, de talán ezen is badarság volna fenn akadni.

Ami biztos, hogy egy izgalmas darabot kapunk, ami remek választás lehet esti film gyanánt és bizton állíthatom, hogy a székbe szögezi a nézőt. Részemről 9 pontot meg is érdemel.

Címkék: thriller 2010 9/10 spanyol film ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr85847155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dzsézön 2014.03.23. 08:24:58

Nagyon tetszett ez a film. A hangulat és a színészek is nagyon erősek. Még sok hasonló minőséget és akkor örülünk Vincent.

süti beállítások módosítása