Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Teen Wolf 3. évad 13. rész

2014.01.10. 14:39 Csabi87

Augusztusban ment pihenőre az MTV vérfarkasos sorozat a Teen Wolf, januárban pedig visszatért.

A sorozat esetében korábban a 12 részes évadokat szokhattuk meg, de a csatorna most változtatott, és lényegében ketté szedték a 3. évadot, bár ez egyelőre inkább amolyan látszat megoldás, hiszen számomra pont olyan volt, mintha egy új évadot néztem volna. Már csak azért is, mert a 12. rész egész szép lezárást kapott, illetve most csak kapkodtam a fejem, hogy mi van, mert alig rémlett valami augusztusról.

Akkor amúgy ott hagytuk abba, hogy a gonosz új lényt sikerült megölni, de nagy árat kellett érte fizetni, hiszen Scott, Stiles és Allison is jól meghaltak, majd ugyan visszatértek az életbe. Itt jött a pont, illetve a kérdőjel, hiszen ott lógott a levegőben, hogy jaj de vajon lesz-e ennek az egésznek valamilyen mellékhatása.

Nos a 13. részben erre kapunk választ.

A tovább mögött spoileresen folytatom.

teen-wolf-3.jpg

Hát, hogy a lótúróba ne lennének mellékhatások?! Olyannyira vannak, hogy 40 percen keresztül lényegében csak ezekkel foglalkozunk még akkor is, ha ez így unalmasan hangzik. A szomorú, hogy az is, de legalább misztikus, meg jól összerakott így pedig nem olyan vészes az összkép.

Hőseink igazából hallucinálnak és/vagy rosszakat álmodnak. Persze ezek mind szörnyű látomások, a palacsintaarcú Allison például az első évad végén meghalt nagynénjét (Kate?!) hallucinálja minden hova, míg Stiles csak úgy jaj de nagyon retteg valamitől és annyira meghülyül, hogy már maga sem tudja, hogy mikor van ébren, Scott pedig nem igazán tudja kontrollálni farkas énjét, az árnyékát pedig főleg nem, mert az bizony rendre farkassá változik. Ezt egyébként biztos Lucky Luke nézés közben találták ki az írók, de mindemellett azért egész jó volt.

A baj tehát nagy és nem is akármennyire, hiszen a semmiből felbukkanó ázsiai lány - akinek a faterje az új töri tanár - a jó hallásának köszönhetően meghallja miről beszélnek és jól megmondja, hogy bezony, ez egy ilyen fura állapot, amit a tibetiek el is neveztek és a vége halál. Nesze nektek!

teen-wolf-1.jpg

Ez a szál egyébként eddig pont olyan gyenge, mint, ahogy hangzik, de szerencsére kicsit izgalmasabb vonal is bekerült ebbe a 40 percbe, ugyanis Stiles faterje az új tudás birtokában - hiszen ugye tudja, hogy léteznek természetfeletti lények, csak úgy, mint Scott anyu - elkezdi felgöngyölíteni a régi ügyeit, mert sok elvarratlan szál van a városban, amiért Scott FBI-os faterje szeretné kirúgatni a seriffet - hogy de milyen szövevényes, ugye?

Ezek közé tartozik idősebb Stiles első esete, egy balesetnek látszó halál eset, amiben egy anya halt meg a gyermekeivel, viszont a legkisebb lány a mai napig nem került elő, akkor úgy vélték, hogy a prérifarkasok hurcolhatták el, de most bizony könnyen lehet, hogy vérfarkas a tettes.

Scott segít is a nyomozásba és rátalál egy igazi farkasra, aki vélhetően a lány. Oszt egyelőre itt is pont.

Hmm. A Teen Wolf nyilván nem változott sokat, de ez a rész a kevés véres jelen ellenére is vérszegény volt, talán a végén Derekék feltűnése okozott egy izgalmasabb zárást, de eddig engem nem csigáztak fel. Na de majd a jövőhéten. 

Tyler Posey egyébként a őszi szünetben gyúrt, szóval ha tinilány vagy, most örülni fogsz, ha meg nem nyugi, legközelebb valami csöcsös képet hozok.

teen-wolf-2.jpg

Címkék: sorozat teen wolf

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr435750324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása