Nem tudom Ti, hogy vagytok vele, de bennem van egy érdekes kettősség A sötétség serege kapcsán.

Egyrészt egy önmagában zseniális filmről beszélhetünk, viszont ha odaállítom mellé a megelőző két felvonást, akkor elsőként egy picit csalódott "Ehhh!" fut ki a számon.

Kezdjük ott, hogy Sam Raimi picit olyan, mint egy részeg - vagy jobb esetben emlékezet kiesésben szenvedő - Rémusz bácsi, aki elkezd egy mesét, de másnap nem úgy folytatja, ahogy abba hagyta. Olyan ez, mintha a Pókember kettőben Parker csípte volna meg a pókot. Persze a legnagyobb baj talán nem is ez, de nézzük a sztorit.

Ash az előző rész végén az 1300-as évekbe röppent vissza és habár akkor hősként ünnepelték, most mégis máshogy alakultak a dolgok, azt hiszik a cafka Vörös Henrik csapatának lelkes kardvivője ezért a páncélos alakok Lord Arthurral az élen úgy döntenek, hogy verembe vetik hősünket, ahol a gonosz erői majd végeznek vele. Igen ám csak Ash meglehetősen könnyűszerrel legyőzi a mélyben lapuló lényt, így a helybéliek rájönnek, hogy ő lehet az égből lepottyanó kiválasztott, aki megszerezheti a Holtak könyvét és véget vethetnek a sötét, holtakkal szegélyezett korszaknak. A férfi először persze húzza a száját, de amikor kiderül, hogy a Holtak könyve nélkül nem juthat vissza saját korába úgy dönt, megszerzi a gonosz kedvenc olvasmányát.

A számításba azonban apró kis hiba csúszik és az expedíció során Ash a világra szabadítja a csontkollekciókból álló sereget.

A tovább mögött folytatom.

Kezdeném ott, hogy az egyik dolog, ami engem zavar, hogy a hangulat kevésbé borongós itt, mint a korábbiakban. Igaz az második részre sem süthetjük talán ezt rá, hiszen elég mókás darab volt, de mégis többnyire a tök sötétben játszódott és ettől volt egy fajta hangulata. Itt kicsit más a helyzet több nappali jelenetet kapunk, de szerencsére az éjszaka is képviselteti azért magát, csak picit kevésbé.

Ellenben a humorral itt sincs baj, néhány emlékezetes jelenetet most is kapunk, ezek leginkább talán a könyv megszerzésekor történnek, ez a rész hajaz leginkább az előző felvonásra, a többi azt hiszem alig-alig.

Ha pedig már alig-alig, akkor említsük meg a vért, amiben szó szerint fürödhetünk a korábbiakban. Nos ez alkalommal pár liternél alig kapunk többet. Mondjuk, hogy a mérleg ne nagyon billenjen át, azért a trükkmesterek itt sem pihentek, hiszen Greg Nicotero, Howard Berger és Robert Kurtzman most is kivette a részét a mókából és a maszkok, valamint a csontvázas részek rendben is vannak. Néhol talán csücskös a dolog, de ne feledjük 1992-t írunk.

Van aki szerint egyébként ez az irány jobb, nekem kevésbé tetszett, de tény, hogy a film még így is a horror élmezőnybe tartozik.

A rendezést természetesen most is Raimi vezényelte, viszont a forgatókönyvírásba a bátyja Ivan is besegített - aki nem mellesleg ezen a forgatáson ismerte meg a későbbi feleségét, csak hogy a romantika vonulat nem maradjon ki, egyébként a filmből sem marad ki, szerencsére meglehetősen drámain és kifigurázva tálalják ezt nekünk.

Bruce Campbell pedig ha lehet még jobban tolja az ipart, ez pedig azért sokat visszahoz a vér hiány okozta űrből.

Összefoglalva: kicsit talán más ez a felvonás, mint a korábbiak, igaz ha jól belegondolunk az első két rész is elég eltérő volt, de mégis csak egy örök klasszikusról beszélhetünk, amit rendkívül jó elővenni egy unalmas délutánon. 8 pont mindenképpen kijár érte.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.