Al Simmons neve szerintem nem sok mindenkinek mond valamit, de hogyha azt írom, hogy Spawn, talán még akkor is csak értetlenül vakarja a fejét a legtöbb olvasó. Pedig a tengerentúlon nagy népszerűségnek örvend Todd McFarlane hőse, sőt, néhány száma a képregénynek hazánkban is megjelent a '90-s évek közepe tájékán. De hogy tovább fokozzam az izgalmakat, '97-ben Hollywood is lecsapott Spawn-ra, és a New Line Cinema próbált egy látványos akcióparádét kihozni a pokolból visszatérő igazságosztó főszereplésével. 

Történetünk hőse a CIA legprofibb bérgyilkosa, Al Simmons, akit felettesei elárulnak és megölnek. Azonban 5 év múlva "feltámad" (előtte még alkut köt Malebolgia-val, a pokol urával) és bosszút esküszik mindazok ellen, akik a biztos halálba küldték.

Nagy vonalakban ennyi lenne a sztori, bár tartalmaz még egy elég kacifántos "összeesküvéses, mindenki mindenkit átver" szálat, de ez annyira erőltetett és izzadságszagú, hogy jobb nem is beszélni róla.

A tovább mögött olvashatjátok a folytatást!

Kár, hogy a karakterek terén is hasonló a helyzet, hiszen a film alapjául szolgáló képregény tömve van jól megírt figurákkal, akik között még a feszültség is izzik. Itt ezeket sikerült kihajítani az ablakon és helyettük kapunk két dimenziós sablonalakokat, akik  még az első blikkre érdekesen hangzó problémáikat is vérlázítóan gyenge módon simítják el. Még szerencse, hogy a viszonylag jó színészi játék ment valamennyit a helyzeten.

A főszereplőt alakító Michael Jai White egész szimpatikusan adja elő a forgatókönyvírók által kissé megtépázott szerepét, ez ugyanígy igaz John Leguizamo-ra is, aki néhány egész pofás beszólást is elejt a Bohóc bőrébe bújva.

És megérkeztünk a film látványvilágához, ami két okból érdekes. Az első az, hogy a rendező a Spawn előtt vizuális effekteken dolgozott, olyan mozik trükkjeit alkotta meg többedmagával, mint például A mélység titka, vagy a Terminátor 2. Itt tárul elénk a másik érdekesség, hogy mindezek ellenére a Spawn rendkívül gyenge látvány terén. Először is a CGI effektek láttán mérgelődhetünk, bár azt meg kell hagyni, a címszereplőt néha sikerült egész jól életre kelteni a segítségével. Viszont a maszkok egész igényesek, de hát ez nem is csoda, hiszen a KNB trükkcsapat emberei dolgoztak rajta, név szerint Robert Kurtzman, Howard Berger és Greg Nicotero. Ők meg is érdemelték a pénzt munkájukért, kár, hogy egyéb területeken nem sikerült ilyen acélosra a film. 

Sajnos még az akciójelenetek is elég fapadosak, pedig van belőlük egy pár, de nagyon rövidek és némely a koreográfiát tekintve kész katasztrófa. Azért a helyzeten valamicskét ment Graeme Revell nagyszerű aláfestőzenéje, plusz a betétdalok is nagyon emlékezetesek. Így ha már két tenyerünk közé temetjük arcunk a látottak miatt, legalább kellemes muzsikákat hallgathatunk.

Szomorú, hogy egy remek képregényből egy ilyen gagyi adaptációt sikerült kihozni, pedig minden adott volt egy nagyszerű horrorisztikus akciófilmhez, egyedül a forgatókönyvön kellett volna még dolgozni és a CGI animációkon csiszolni. De ez már ilyen lett. Azért kissé negatív irányokba elhajló írásom ne szegje kedvét senkinek, mert azért nem egy vészesen rossz ipari szemét ez, sőt, bevallom, én annak idején szerettem is, de azért így újranézve már nem okozott olyan felhőtlen szórakozást, mint bemutatása idején. Jó indulatomnak és a kellemes nosztalgiafaktornak köszönhetően azért megérdemel egy erős közepest.

Játékidő: 96 perc
Rendező: Mark A.Z. Dippé
Forgatókönyvíró: Alan B. McElroy, Mark A.Z. Dippé
Szereplők: Michael Jai White, John Leguizamo, Martin Sheen

Értékelés: 5/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.