Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Zombi-apokalipszis Simagöröngyösön

Novelláskötet a Lidércfény Amatőr Kulturális Magazin gondozásában

2013.05.17. 09:47 Herschmi

77.jpgA Lidércfény eddig is közölt rendszeresen sci-fi és fantasy novellák mellett horrort is, de úgy gondolták, ideje egy novelláskötetbe összegyűjteni őket. Ennek nem is akármilyen módját választották. Egy tematikus antológiát állítottak össze, amelyben egy általuk kitalált világban játszódó összefüggő történetekből, és ezektől elütő epizódokból áll. Mind a helyszínről, mind az alaptörténetről, mind pedig a szereplőkről részletes leírással készültek honlapjukon.

"A Szovjetunió néhány tudósa biológiai kísérleteket végez űrbe küldött műholdakon. Amikor azonban az egyik műholdat elveszítik – technikai okok következtében –, a szovjet kormány leállítja a programot. Néhány évtizeddel később – vagyis napjainkban – az USA néhány űrkutató tudósa megtalálja az elveszettnek hitt szovjet műholdat. Ám először ők sem tudják, mit is találtak pontosan. Némi kutatás után kiderül, hogy miről van szó, ám ekkor az amerikaiak is elveszítik szem elől a szatellitet, amely végérvényesen összezavarodik, elveszíti navigációs képességét. Alig néhány órával később, péntek éjjel lezuhan, pont a simagöröngyösi vegyi raktárba.

Folytatás a tovább mögött.

Az ÚB Zrt. helyi vezetése épp ezen a napon, a heti munkaidő végén jelenti be, hogy megszünteti két ágazatát (a tehenészetet és a csirketelepet), mivel azok jó ideje nem termelnek profitot. Ezzel a munkások körében végleg elvetik a sulykot, akiknek a teljes kollektívája úgy dönt, hogy – bár a hétvégi ügyeleteket ellátják – hétfőtől tüntetni kezdenek, ha addig a vezetőség jobb belátásra nem tér.

Ezt tetézi még a műhold becsapódása, ami miatt ki kell hívni a vegyvédelmi szakembereket, akik a helyszín biztosítására összetrombitálják a környékbeli rendőröket és egy szakasznyi katonát is. A szakemberek igyekeznek elhárítani a közvetlen veszélyt, valamint a már keletkezett károkat megszüntetni. Persze a becsapódásban mindenféle mérgező gázok, folyadékok szabadultak el, amelyek összevegyülve – a szél "kedvező" hatásának köszönhetően – elindulnak a közeli temető irányába. A temetőből hétfő hajnalban előjövő zombikkal először a még raktárnál tevékenykedő szakemberek, rendőrök és katonák találkoznak, épp akkor, amikor a munkások tüntetése elkezdődik. Hamarosan elszabadul a pokol..."

Sajnos még nem volt időm elolvasni, de aki kedvet kap hozzá, több helyről is ingyenesen letöltheti pdf és ebook formátumban is és kérjük, ossza meg majd velünk a véleményét.

Innen tölthetitek le.

Címkék: könyvajánló

A bejegyzés trackback címe:

http://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr575266647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.