Őszintén szólva most egy kicsit csalódott vagyok. Ez a mostani Hannibal-adag számomra csak félig sült meg, és utána még éhes is maradtam. Az elsőhöz képest számomra gyengébbre sikerült, de még így is jól szórakoztam rajta.

Ha még nem láttad esetleg a részt, akkor a továbbiakat csak saját felelősségre olvasd!

Most bevallom: kicsit mérges vagyok Bryan Fullerre és az íróstábra. A remek pilot után most ez az epizód nem szólt akkorát, mint vártam, pedig a mostani gyilkosság sokkal ötletesebb és kreatívabb volt, mint amit az első részben láthattunk. De legalább szállítottak nekünk egy lenyűgöző főcímet! Én ahhoz a táborhoz tartozom, akik szerint igenis hangulatfokozó lehet egy stílusos, kreatív főcím. Jobb ez a megoldás, mint az egyszerű címkiírós változtat. A Hannibalé pedig nagyon ízlésesre sikeredett!

A sorozat szerkezete, vagy legalábbis az első évadé, kezd egyre élesebb kontrasztot ölteni: sokáig azon tűnődtem, hogy milyen keretet kap a széria: minden rész egy ügy, egy eset vagy a The Followinghoz hasonlóan minden részben hömpölyög tovább az alapkonfliktus. A válasz: is – is. Valószínűleg minden részben egy-egy másolóval lesz dolgunk, akit inspiráltak a Gébics kegyetlen gyilkosságai, de szorosan kapcsolódni fognak a későbbi események is az elsőhöz. Átfedés van a részek között, a kapocs pedig egyértelműen Will Graham.

Ezúttal az alapeset az volt, hogy a gyilkos cukorbetegeket földelt el, akiket életben tartva táplálta a testükön is kinövő gombákat. Érdekesen hangzik nem? Az is volt, bár a gyilkos személye nem volt meglepő, egy random karaktert kaptak elő a kalapból, aki gyógyszertárban dolgozik, így lehetősége és eszköze is van manipulálni az orvosságokat.

Ez jó is, hogy előjött, mert azt feltétlenül meg szeretném jegyezni, hogy a Hannibal nem azok közé a sorozatok közé tartozik, ami húsz percenként szállít egy WTF – momentumot. Ha valaki nézi mondjuk a Kevin Bacon főszereplésével készült The Followingot, az pontosan tudja, hogy miről beszélek. Itt nincs meg ez a faktor, de nem is gond, mert van egy nagyon nagy erőssége, amire érezhetően a készítők játszanak: a karakterek. Mind Hannibal Lecter, mind pedig Will Graham karaktere olyan mértékben erős, hogy szinte bűn lenne kihagyni ezt a ziccert. Nem is nagyon teszik, ettől lesz a Hannibal egy erős karakterziált széria, ami kiemeli őt a „krimi posványból.” Lassan építkezik, és csordogál a maga kis medrében előre, csak még nem látom, hogy pontosan hova fog kilyukadni.

És ha már itt tartunk, akkor egy nevet fontos megjegyeznünk: Hugh Dancy. Ő viszi el a hátán az egész show-t. Szinte rászabták a figurát, élvezi is amit csinál, DE és ez egy nagyon nagy de, fontos lenne betartani a mértéket. Mert az odáig rendben van, hogy a figurája egy végletekig instabil ember, akinek átok a beleélő képessége, hallucinál és meg viseli mindaz, amit a terepen lát, de egy ponton túl ez a fajta szenvedés unalmas is lehet a nézőknek.

Na de mi van a címszereplővel? Nem hiába csak most írok róla, mert egyszerűen ebben az epizódban „eltűnt”. Kapott pár jelentős párbeszédet - a Will - Hannibal beszélgetések a sorozat és az epizód legjobb pillanatai közé tartozik - , de kábé ennyi, ami megragadt bennem a szerepléséből. Remélem, hogy csak a kezdetben bánnak vele az írók ilyen mostohán. Sokkal-sokkal több kiaknázatlan lehetőség rejlik benne.

Bár két rész után még kicsit felelőtlen lenne nagyobb következtetéseket levonni, de az ő helye is kezd körvonalazódni: egyelőre ő Will pszichológusa, aki azon túl, hogy próbál segíteni neki, minden lehetséges eszközzel védi is a páciensét.

Továbbra is azt érzem, hogy úgy kezelnek minket, mint akik látták a korábbi Hannibal – filmeket. Erre jó példa az újságírónővel folytatott beszélgetése. Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de amikor lebuktatta a kotnyeles nőt, és elhangzott a szájából az a mondat, hogy „ Mihez kezdjünk most magával?” , majd pedig rögtön jött a vacsorázós snitt, egy pillanatra tényleg elhittem, hogy a nőt tálalta fel Jack Crawford FBI ügynöknek. Na, az óriási áll-leesős pillanat lett volna. Mindenestre piros pontot kapnak az írók, mert a Hannibalról alkotott képem és tudásom alapján gyönyörűen úgy vágták össze a jeleneteket, hogy komolyabban el lehetett gondolkodni azon az eshetőségen, hogy esetleg végzett vele.

Ha már itt tartunk: vacsora. A sorozatban egyre inkább úgy érzem, hogy a gasztronómia is fontos szerepet kap/kapott. Az első epizódban is volt pár vacsorázós, főzős jelenet, és a mostaniban is. Örülök neki, hogy Hannibal kannibál életmódját ilyen stílusosan, ízlésesen tálalják nekünk. A húsok, köretek, a mártások pedig olyan gyönyörűen vannak fotózva, hogy az elmehetne egy gasztró-showba.  Csak egy jó tanács:  ha Dr. Lecternél vacsorázol, véletlenül se kérdezd meg, hogy milyen alapanyagokat használ!

Technikailag a sorozat tévés szinten is kimagaslóan van elkészítve. Az operatőri megoldások profik, a fényképezése, az effektek pedig magával ragadóak. Utóbbinál mondjuk a szarvas mozgásánál, megjelenítésénél kicsit kilógott a lóláb, de azért ilyen szinten ezt el lehet fogadni, nem is nagyon akarok belekötni.

A nézettségről is van pár adatom: meglepetésemre a Hannibal a második részére nem esett, megtartotta a nyitó számokat, sőt még egy leheletnyit sikerült is rápakolni az eredményre: összesen 4,38 millió amerikai tévénézőt ültetett a képernyő elé az aktuális epizód, a célközönségnél (18-49) pedig 1.7 – et ért el.

Összehasonlításképpen a pilot 4,36 milliót ért el, míg 18-49-ben csak 1.6-ot sikerült elérnie. Kis lépésben ugyan, de sikerült növelnie a számait, ami kecsegtető előjel lehet a jövőre nézve.

A Hannibal így két rész után továbbra is maradt egy olyan ígéret, ami reméljük az évad vége felé beteljesül, és a műfajának egyik legjobbjává növi ki magát! Várom a következő részt!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.