A zombikat sokféle műfajjal próbálták már meg összeházasítani. A vígjátékokban abszolút jól megállják a helyüket, csak úgy, mint akciófilmekben. Romantikus téren már más a helyzet, legalábbis szerintem az elég kényes kérdés, az Eleven testek pedig valljuk be szarul sikerült, picit vicces, de, mint zombifilm abszolút nulla.

A The Walking Dead-ről pedig tudjuk, hogy jó, bár szerencsére ott inkább talán a horror van túlnyomó többségben, meg az a fajta dráma, ami mondjuk feszültséggel teli és a többi.

A britek más oldalról próbálták megközelíteni a zombi-dráma házasságot, picit talán szívszaggatóbban és esetleg óvatosan a társadalmi kérdéseket is feszegetve. Persze utóbbit nem vitték túlzásba, de nem is baj. Ennek az eredménye lett az In the Flesh című sorozat, amelynek már levetítették a három részes első évadját.

A történet szerint a britek túl vannak az Ébredésnek nevezett hulla feltámadáson, viszont egész sikeresen kecmeregtek ki belőle, ugyanis találtak gyógymódot a zombikórra, az agyhalottakat pedig megpróbálják visszaváltoztatni, úgy tűnik sikerrel. A terv pedig, hogy a Részleges Halott Szindrómában szenvedőket a társadalom szerves részeivé tegyék. Ennek lehetünk szemtanúi, főhősünk Keiren kalandján keresztül.

A tovább mögött folytatom.

Őszintén szólva elég béka segge alatti elvárásokkal ültem neki a sorozatnak, de gondoltam a 3 órás első évadot nevetve is kibírom. Sokat nem nevettem, de kibírtam, sőt kellemesen csalódtam. Nem az év legjobb sorozata, de azért a britek most sem szarral gurigáznak.

Aki valami durva horrorra vágyik, az nem találja meg a számításait, ugyanis az In the Flesh picit olyan, mint a magyar oktatás: mindenből mutat nekünk egy picit, hiszen kapunk humort, véres jeleneteket, egy hangyabokányi és teljesen jól adagolt plátói szerelemszerűséget és drámát - és még tüntetők is vannak a filmben, haha.

Hiányérzetünk talán támadhat, ugyanis én több poénnal is eltudtam volna képzelni, de a túlsúlyt a dráma képviselte, ennek ellenére nem nevezném rossznak, sőt ezt a vonalat talán még picit eredetibben is oldották meg, mint a The Walking Dead-be - mielőtt valaki sete-suta őzgidácskát játszik: az In the Flesh nem igazán ér a TWD nyomába, csak nekem drámaibb volt, mint kedvenc zombis sorozatunk.

Az alapszitu számomra egy picit csücskös, ugyanis zombi témában eléggé konzervatív vagyok: hörögjenek, vánszorogjanak és éhezzenek agyra. Itt ebből nem sokat kapunk, helyette, beszélnek és abszolút ember módra viselkednek a gyógykezelésnek hála. Ezen túl kell lépni és igazából hozzá lehet szokni, bár a főszereplő srác nekem kifejezetten unszimpatikus volt, nem azért mert béna színész lenne a srác, csak egyszerűen jobban bírom a nagymellű nőket, höhö.

A három résznek van egy íve és tulajdonképpen A-ból elérünk B-be, de nekem picit lassú volt, illetve, amikor felpörögtek az események, akkor az nem tartott sokáig, talán ezért is volt szívszorítóbban drámai, mint a TWD, hiszen ott inkább feszültség van, itt pedig ebből van kevés.

Őszintén szólva egyébként az első fél óra után lekapcsoltam a kezdő epizódot, mert nem nagyon tetszett, ennek ellenére pont utána kezdett érdekessé válni a sztori, szóval ha valaki ilyen gyorsan ítélő bíróságosat játszik, mint én, az ne hamarkodja el a döntést.

Nem nagyon szeretnék spoilerezni, de most egy picit megteszem, szóval aki nem kíváncsi ilyenekre az ugorjon kérem a következő bekezdésre. Keiren az ébredés előtt lett öngyilkos, mert a legjobb barátja meghalt Afganisztánban. Ez csak nekem volt olyan buzis? Végig azt vártam, hogy mikor derül ki, hogy ők szeretők voltak. A haver srác egyébként úgy nézett ki, mint egy több spenótot és szalonnát evő Jason Statham,

A fényképezés pofás, bár néhol picit butának éreztem, de akadnak remekül felvett jelenetek.

A színészeket egytől egyig dicséret illeti, az Amy-t alakító lány picit idegesítő volt, bár kellett, mert a legtöbb poén hozzá köthető. Rajta kívül még Steve Evets nevét emelném ki, jó arc bácsi volt - őt egyébként nagyobb mozifilmek epizód szerepeiben is láthattuk már, bár többnyire inkább sorozat színészkedik.

Ja igen, az egyik legjobb dolog, hogy főhősünk családneve: Walker. Nyilván nem a világ legnagyobb gagje, de szerintem mókás ötlet.

Az már most biztos, hogy második évad is lesz, ezt meg azért köszönjük a BBC-nek, mert bennem maradtak kérdések bőven és lenne merre elindulni. Az első évad ettől függetlenül azért elég kereknek nevezhető, nagy áll lepottyanásra számítani nem kell, de akad néhány izgalmas fordulat. A zárás számomra picit túl csöppenős volt - mert, mint írtam kőszívű vagyok - talán hatásvadásznak is nevezhetném, de kíváncsi vagyok a folytatásra, nem mondom, hogy mennyire izgulok, de kellemes 3 óra hossza ez a produkció, szóval aki tisztában van vele, hogy ez bizony kevésbé horror és mindinkább dráma, az tegyen vele egy próbát. Azt akár féllábon is ki lehet bírni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.