Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ebola tünetek (1996) – Ebola syndrome / Yi boh lai beng duk

A legveszélyesebb fertőzés brutális hongkongi feldolgozás

2013.02.26. 18:29 Herschmi

ebola-syndrome-poster.jpgEbola. Vérzéses láz, súlyos külső és belső vérzés, romlott szagú vér hányása, a zsigerek szétszakadása, koromfekete vér ömlése, az agy és a belső szervek elfolyósodása. Ezek a tünetei a világ talán legveszélyesebb vírusának, amely az esetek 50-90%-ában halállal végződik. Ez a szörnyű kór ihlette meg a honkongiakat, hogy elkészítsenek egy sajátos és könyörtelen járvánnyal foglalkozó filmet.

Kai jobb híján szabadidejét azzal tölti, hogy a főnöke feleségét döngeti. Nincs is ezzel semmi baj, amíg egyszer a főnök rajta nem kapja őket. A civakodásnak három halott a vége, Kai pedig jobbnak látja, ha Dél-Afrikába menekül.

Tíz évvel szörnytettei után egy kínai étteremben dolgozik, főnökei elégedettek vele, mert minden munkát szó nélkül megcsinál, amit csak rábíznak. Ezen hozzáállás miatt viszi ki felettese az egyik zulu faluba disznóhúst venni, az sem zavarja őket, hogy egy halotti szertartás közepébe csöppennek és a levágott disznók mellett tartják a hullákat is. A visszaúton hősünk megkíván egy eszméletlen bennszülött nőt, a nemi erőszakban az sem zavarja, hogy a lánynak rohama van és haláltusáját vívja. Kai elkapja tőle az ebolát, de öröm az ürömben, egy kis láz után kiderül, hogy csak hordozza a kórt, rá immunis.

Így miután főnökeit eltette láb alól és felszolgálta húsukat afrikai szendvicsként, hazamegy Hongkongba, hogy terjessze a végzetes fertőzést.

Folytatás a tovább mögött.

ebola.jpg

Érdekes egy film, bár minden járványokkal foglalkozó film „ilyen” változatos lenne. Hogy mire értem a „változatost”?

Kérem szépen, kapunk mi itt mindent, mi szem-szájnak ingere: boncolás, halotti rítus, nemi erőszak, hányás, arcra vizelés és brutális gyilkosságok. Főszereplőnk ritka nagy szemétláda, semmi se szent neki. A film első perceiben bemutatkozás gyanánt megöli szeretőjét, annak férjét és barátját, majd kislányukat akarja benzinnel felgyújtani.

Az étteremben már moderálja magát, sunyin áll bosszút a reklamáló vendégeken: vagy egyszerűen beleköp az ételükbe, vagy azt a húst süti meg nekik, amelyikbe előző éjjel beleélvezett. Rajta kívül szinte mindenki csak statiszta, más szereplőket alig látunk, így nincs is egyetlen szerethető karakter sem a filmben. Nem mellesleg majdnem az összes ázsiai annyira rasszista a filmben, hogy egy teljes SS tiszti kar is egyházi kórusnak tűnne mellettük.

ebola_syndrome_01.jpg

Elég komoly komplexust okozhat a kínaiaknak a méretbeli „hátrányuk” más nemzetekhez képest, ezt ez a produkció is jól tükrözi. A főnök farkát mindig dicsérni kell, de ha valakivel összetűzésbe keverednek, első gondolatuk, hogy levágják a másik pöcsét. Hát erre nemigen tudok mit mondani, hordjanak szemüveg helyett nagyítót vagy kezeltessék magukat pszichológussal.

A technikai megvalósítás közepes, a képi világ inkább idézte egy 80-as évek végi VHS kazetta tartalmát. Látszik azért, hogy a kilencvenes évek közepén még nem volt annyira „legalizált” a filmes erőszak, pár jelenetet csúnyán megvágták (pl. egy nyelvkimetszést), amit pár évvel később tálcán tolták volna a néző képébe, de gyanítom ezek nélkül is a legtöbb helyen betiltották az Ebola tüneteket és a tizennyolc éven felülieknek sem ajánlott kategóriába sorolták be.

Ebola Syndrome 11.JPG

Sok filmet láttam, amely vírusok terjedésével és a globális biológiai katasztrófa megfékezésével foglalkozott, de az Ebola szindróma volt a legemlékezetesebb közülük. Nem azért, mert annyira kiemelkedő, vagy annyira izgalmas, hanem mert ez a „legszínesebb”.

Itt nem az ebola megfékézésén van a hangsúly, a járvány inkább csak egy eszköz, ami segít jobban bemutatni az emberiség igazi mocskát (akit itt Kainak hívnak), egy gerinctelen senkiházi életét és szörnytetteit.

6 pontot adok neki.

Címkék: 1996 hongkongi film 6/10 ebola ajánlók ebola tünetek ebola tünetei ebola járvány

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr35097601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása