Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Horrorfilmek, amiket látnod kell! - 2008

Ezen a héten is haladunk tovább, vagyis egészen pontosan vissza az időben és végig vesszük az éppen aktuális év szerintünk említésre méltó horrorjait. A mostani listán 15 film szerepel és természetesen most sem állítjuk, hogy mindenki itt van, aki számít, de azért megint csak igyekeztünk.

Szeretnénk most is kihangsúlyozni, hogy most sem a 2008-as év legjobbjait gyűjtöttük össze, hanem azokat, amelyek akár annak ellenére is megérdemlik a figyelmet, hogy nem tartoznak az élvonalba.

A korábbi két listát az évszámokra kattintva érhetitek el: 2010, 2009.

A mostani pedig legjobb lesz, ha bele is kezdünk.

Cloverfield

Nyissuk a sort egy kézi kamerás szörnyes filmmel, amelyet anno remekül beharangoztak - mondjuk talán picit ki is lóg a sorból, de szűken azért azt hiszem joga van itt szerepelni - és azt hiszem a film az elvárásoknak is megfelelt, hiszen a közönség többsége szerette, maga az alműfaj pedig, mint tudjuk azóta is virágzik. Drew Goddard forgatókönyvírónak egyébként ez volt az első nagy filmje (korábban sorozatokon dolgozott: Buffy, Angel, Lost) és hát azóta azért egy A ház az erdő mélyén is kipréselt magából, de talán a Cloverfield óta tudjuk, hogy érdemes rá odafigyelni.

cloverfield.jpg

Engedj be!

John Ajvide Lindqvist nem is olyan régen megírta az Engedj be! című vámpír történetét, amely ugyan romantikával fűszerezett és talán picit lájtosabb, mint a Penge, de egy gyönyörű mesét sikerült megálmodnia, amit 2008-ban a svédek vászonra is vittek, az eredmény pedig egy valóban magával ragadó alkotás lett, amit 2010-ben az amerikaiak újra is forgattak. A 2010-es listánkon a remake nem kapott helyett, de az eredeti produkció minden szempontból megkerülhetetlen és nem csak vámpír fanoknak ajánljuk.

let-the-right-one-in-2008.jpg
Hívatlanok

Ennek a filmnek talán már csak Liv Tyler miatt is itt volna a helye, hiszen amellett, hogy csinos még egészen fasza kis filmekhez is adja a nevét - mondjuk volt honnét örökölni a tehetséget, még ha a papa zenész is. A Hívatlanok egyébként megint talán az a kategória, ami semmiképpen nem 10 pontos... sőt, de azért biztos volt, aki jókat ijedezett rajta, ezért pedig jár a taps a texasi Bryan Bertino-nak, aki a pletykák szerint már neki is látott a folytatás megírásának.

hivatlanok.jpg
Mártírok

A 2000-es évek horror felhozataláról talán nem is beszélhetnénk egy-egy új hullámos francia produkció nélkül. 2008-ban a Mártírok volt az aktuális siker, Pascal Laugier rendezésében és írásában. Brutális, sokkoló és tényleg erősen ajánlott mindenkinek, sőt abban is egészen biztos vagyok, hogy a legjobb 5 francia horror közé is bőven odasorolhatjuk. 

martirok.jpg
Tükrök

Ha már a franciáknál tartunk, akkor folytassuk a sort, egy francia rendező amerikai filmjével. Alexandre Aja 2003-ban a Magasfeszültség megrendezésével hívta fel magára a figyelmet, amit egy igen brutálisan sikerült Sziklák szeme remake követett, majd jött a Tükrök című film Kiefer Sutherland főszereplésével. Remek ötlet, igényesen véres jelenetek és mindenki kedvenc Jack Bauer-je. Talán röviden így foglalhatjuk össze. Látni kell és kész.

mirrors.jpg
Gyilkos kilátások

Ha jól nézem, akkor listánk első angol filmjéhez is elérkeztünk. Az Eden Lake-kel kapcsolatban picit megoszlanak a vélemények, néhány nem feltétlen tartják horrornak, bár brutális képsorokból nincs hiány és azt hiszem a lelkünket is megdolgoztatja ez a produkció. Remek forgatókönyv és remek megvalósítás, kifejezetten ügyes fiatal színészekkel és egy olyan befejezéssel, amitől könnyen lehet, hogy az állunk a földet éri és csak nézünk, meg agyalunk, miközben nem bírunk felkelni a fotelből.

eden-lake.jpg
Idegenek a pokolból

Az Idegenek a pokolból talán indokolatlanul kapott helyet a listán, bár ha azt nézzük láthatjuk benne Carlos Bernard-ot, akit jó ideig Jack Bauer oldalán is láthattnuk. A Ben Rock rendezésében készült produkció tehát nem igazán kiemelkedő, de mégis szórakoztató és izgalmas, a sci-fi rajongók pedig feltétlen tegyenek vele egy próbát, olyan nagyon biztos, hogy nem fogják megbánni.

alienraiders.jpg
The Cottage

Egy kis amerikai kitérő ugorjunk vissza Angliába, ahol 2008-ban leforgatták a The Cottage című filmet is, amely eleinte mókás kriminek indul és habár a móka és a poénok a folytatásban sem tűnnek el, azért eléggé bedurvulnak a dolgok, sőt egy kifejezetten véres és izgalmas horrort kapunk, amit badarság volna hű de nagyon eredetinek nevezni, de remekül ötvözik a műfajokat, a karakterek jól megírtak, nevetni is fogunk néhányszor és a véresebb kép sorok kedvelőinek sem kell szomorkodniuk. Jól sikerült darab és pont.

the-cottage.jpg
Dance of the Dead

A 2008-es év nem feltétlen volt hangos zombifilmektől, jóféléktől meg főleg nem, de azért akadt olyan, amit lehet a tejbe aprítani. A Dance of the Dead mindenképpen ezek közé tartozik, egy mulatságos, de azért kellően zombis produkció Gregg Bishop rendezésében. Többnyire mondjuk tini horror, de azért a sokat megélt zombi fanok is találnak benne ínycsiklandozó dolgokat.

dance-of-the-dead.jpg
One-Eyed Monster

A most következő film biztos, hogy nem tartozik az élvonalba, viszont maga a történet akkor hülyeség, hogy nem mehetünk el szó nélkül mellette. Főszereplőnk a pornó világából ismert Ron Jeremy, aki a történet szerint egy forgatásra utazik, ahol egy földönkívüli organizmus megtámadja és az idő közben levágott farkát életre keltve kezdi el legyilkolni a stáb többi tagját. A cím és a téma ellenére meglehetősen kevés a cici, de valószínűleg mi horror rajongók nem is ezért nézzük, a horror pedig egész jól képviselteti magát.

one-eyed-monster.jpg
Odalenn

Folytassuk sort egy finn-izlandi produkcióval, az Odalenn cíművel, amely szintén egész jól sikerült, ha nem vagyunk túl válogatósak. A történetben az annak idején Eurovíziós Dalfesztivált is nyert Lordi kapja a főszerepet, a zenekar tagjai pedig a megszokott szerelésükben, szörnyeknek öltözve szedik áldozataikat. A sztori mondjuk hirtelen ránézésre talán nehezen érthető, de egy tűrhető szörnyes mókának néz elébe az, aki leteszi a voksát az Odalenn mellett.

dark-floors.jpg
Éjféli etetés

A 2008-as list nem is működhetne a Clive Barker novellája alapján készült Éjféli etetés nélkül, amelyben Vinnie Jones és Bradley Cooper küzd meg egymással. Az kétségtelen, hogy Jones számára testhez álló a szerep, de természetesen Cooperrel és a többi szereplővel sincs baj. Maga a sztori érdekes és a megvalósítás szerintem itt-ott picit csücskös, de egy teljesen korrekt munkáról beszélhetünk még így is.

midnight-meat-train.jpg
Fűrész 5.

Most nem hagyjuk le az aktuális Fűrész epizódot sem, ami talán szintén nem a sorozat legjobbika, viszont ha elkezdjük a Fűrészt, akkor kérdés nélkül kell megnézni a folytatásokat, így az ötödik felvonást is, ami mondjuk többek között Costas Mandylor, azaz Hoffman nyomozó miatt is izgalmas - bár lehet haza beszélek, de nekem ő az egyik kedvenc karakterem a franchise-ból. A csapdák meg azért itt is elég pöpecre sikerültek.

saw-5.jpg
Burrowers - A felszín alatt

Horror-thriller a Vadnyugaton. Ez a párosítás már könnyen felhívja magára a figyelmet, ami pedig szintén jó, hogy a végeredmény sem sikerült olyan rosszul. Kőkemény horrornak persze nem nevezhetjük, de azért akadnak benne finomságok. A zenék eltaláltak, a színészek is ügyesen teljesítenek, a fényképezés pedig hasonlóan hangulatos. Aki nem látott még western-horrort, az mindenképpen tegyen vele egy próbát, olyan nagyot úgy sem fog csalódni.

the_burrowers.jpg
Eskalofríó

A napfény érzékeny fiú balladája spanyol lanton eljátszva. Igazából ez már bizakodásra adhat okot csak úgy, mint a rendező Isidro Ortiz neve, hiszen ő mutatott már nekünk fasza horrorfilmeket. A történet sem rossz, a megvalósítás szintén korrekt, karaktereink is rendben vannak, hiszen egy spanyol filmről beszélünk, ott meg a szarból is tudnak várat építeni, hát még ha remek építőköveik vannak hozzá. Ezt se hagyjuk ki.

eskalofrio.jpg

Címkék: toplista

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr845067709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stargatelost · https://twitter.com/stargatelost 2013.02.09. 12:48:54

Mindet láttam. Sajnálattal látom, hogy nem került be a Hush, pedig... na mind1 :)
Szóval...a listára szerintem még felfért volna:

- Trailer Park of Terror
- The Ruins
- Feast II
- Fritt Vilt II
- The Children
- Autopsy
- 100 Feet

Egyéb: még az Acolytes sem volt rossz emlékeim szerint (bár ahogy megyünk vissza az években egyre kopnak az emlékek :D), és a Rovdyr is hangulatos volt (asszem :D).

Csabi87 · http://talesfromtheblog.blog.hu 2013.02.09. 14:32:13

@stargatelost: Igen lemaradt.
Pici kulissza titok a listákkal kapcsolatban, hogy ezt úgy dobjuk össze, hogy mindenki elmondja, hogy szerinte minek kell rajta lennie és az rajta lesz - legalábbis eddig még nem vétóztunk.

Én a Huskot még nem láttam, és csak olyat javaslok a listára, amit már láttam - de pótolni fogom, mert nem elsőre említed :)

A többiből pedig a Dög valóban felfért volna, mondjuk az első rész tuti rajta lesz az adott résznél, illetve igen a The Children bennem is felmerült, aztán lehagytam. a 100 Feet-et láttam, de nem emlékszem - pedig nem is volt régen :D

Az Autopsy meg nekem valamiért szenvedés volt, nagyon nem tetszett, a többit pedig nem láttam, viszont nem baj, mert most van 4-5 film, amit pótolhatok :)

Tökibá3 2013.02.09. 14:38:17

Nem volt ez egy jó év.. :)

stargatelost · https://twitter.com/stargatelost 2013.02.09. 16:08:55

@Csabi87: Persze értem, nem láthat mindenki mindent és nem tetszhet ugyanaz mindenkinek :D Ezért írom be a plusz filmeket, hátha nem láttátok még, és kedvet kaptok rá :)

Vigyázz, nem Husk (az a madárijesztős :D), hanem Hush :)
www.imdb.com/title/tt1093369/

Csabi87 · http://talesfromtheblog.blog.hu 2013.02.09. 21:16:20

@stargatelost: Igaz is elírtam :) Bár a Husk jó film, mondjuk azt hiszem a többség nem szereti, de én tök jót szórakoztam rajta :D

Egyébként meg örülök, hogy Te is felírod amit szerinted kihagytunk, legalább, ami nem ismerős, vagy ismerős de kimaradt azt megnézem :)

gorre126 2013.02.10. 18:17:41

Cloverfield-et tényleg mindenki nézze meg, így nem kell kézikamerás filmet csinálni... Sőt... inkább sehogy nem kell.

Jig 2015.02.09. 15:24:06

@gorre126: Azért, mert te nem szereted a kézikamerás filmeket, remélem megengeded, hogy más szeresse...

süti beállítások módosítása