Ott hagytuk abba, hogy Hoffman nyomozóról kiderült, hogy ő is Jigsaw-utód, Strahm pedig bent rekedt Jeff lelövése után a szobában. Ő is megkapja a maga csapdáját, amiből sikeresen kijut! Elég nagy szó, ritka az ilyen, főleg mióta újabban a segédek végzik a fő tevékenységet. Strahm túléli, Hoffmant kitüntetik, és újabb játékok kezdődnek.

Strahmnak túl gyanús lesz Hoffman viselkedése, és ahogy kutakodik a magánéletében, úgy ismerjük meg mi is a nyomozót, és azt hogy hogyan került kapcsolatba Jigsaw-val, miért tette amit tett, az álcázott csapdát (Edgar Allen Poe nyomán, A kút és az inga érzete volt az egész jelenetnek), és hogy miért ezt a megoldást választotta.

Ez a jellembemutatás igazán tetszetős volt, jó megismerni így a háttértörténetet nagy vonalakban, így összeáll a kép: ki, mikor és hol szerepelt. Rengeteg visszaemlékezés van ebben a filmben, a negyedik rész szinte komplett visszaemlékezés volt, ebben csak a Hoffmanra vonatkozó jelenetek azok.

De a többit a tovább mögött találhatjátok.

Strahm személyisége nekem kifejezetten tetszett, a nyomozása remek volt, így láthattuk a flashbackeket is, és azt el kell ismerni, hogy a film felépítése most sokkal jobb volt, mint az előző részben. Az egyetlen furcsaság szerintem Strahmtól, hogy nem vont bele igazán senkit a nyomozásba, volt benne bosszúérzés, rögeszme, de ez a magánnyomozás elég nehéz vállalkozás, főleg ha tudja, hogy nagyon jól megszervezett csapdákkal teli terepen kell egy őrült pszichopata után kell kutatnia.

Egyedül John gondolkodásmódját lehet inkább kiemelni, itt is szerencsére a maga szemléleteit veszi elő. A "mindenkinek jár egy esély" az alapgondolat az egészben, és az bűnös emberi természet megváltoztatása, bár a csapdái nem mindig ezt mutatják, a legújabbak biztosan nem. Jó cselekményvonal volt ez a kiképzés, a rabul ejtés, a beszélgetések, és a számunkra is ismerős csapdák felállítása: Az első részben Gordon belekeverése, a második rész előkészületei, stb... egyre jobban körvonalazódnak az információk, mi hogy keletkezett, és így az eddig megválaszolatlan kérdések ki is lettek pipálva.

A film két szálon fut, a Strahm-Hoffman páros különbözősége mellett van egy igazán ötletes több csapdából álló próba: 5 ember összezárva. Ami részben pozitívum, hogy hamar rájönnek hogy beszélgetniük kell egymással, különben bent ragadnak. A csapatmunka a legfontosabb ebben a helyzetben, hiszen mindenkinek együtt kell működni a másikkal, mert csak így jöhetnek rá, miért is kötöttek ki ott.

Ehhez tartozik a bizalom, a nyitottság, és az őszinteség is. Röviden azt lehet talán mondani, hogy ezek mind olyan képességek, amelyeket mindenki szívesen vall a magáénak. Na de az ilyen típusú filmekben is lehet látni, hogy ez nagyon nincs így... hogy nehogy sérüljön a másokban rólunk kialakított kép, könnyen hazudozásba keveredhetünk, hogy elérjük a célunk, és elfogadjanak. Titkolózunk, hamis képet alkotunk magunkról, lejáratjuk a másikat, hogy nekünk jobb legyen, és védjük magunkat - ebben a részben mind az öt ember szinte csak ezt a vonalat követte. Tisztelet azonban az íróknak, hogy hamarabb összehozták azt, hogy már az első csapda után elkezdtek beszélgetni, és megtalálni a kapcsot egymás között. Ritka az ilyen, mint a fehér holló, hogy megpróbálnak együttműködni, mert rájönnek csak így menekülhetnek meg, az egy másik dolog, hogy nem sikerült fényesen, és megjelenik a csapathierarchia, ki az erősebb, markánsabb, ki élheti túl.

Egész végig zseniális megoldás volt benne, hogy ez a legerősebb éli túl, és a legagresszívabb, okoskodóbb nyerheti csak meg az esélyeket az életmaradásra, ez a gondolatmenet szinte teljes módon megfordult. Amint az egyikük alfa-hím pozícióba került, és összerakja, kinek mit kellene csinálna, és saját meglátása szerint eldönti, ki éljen és ki haljon, fellázadnak a többiek: védjük meg a kicsiket és a gyengéket!

Itt mindenki bűnös, más mértékben, ettől még így is egy részük egészen idegesítő lesz, a többiek pedig elfogadhatóak egy szintig. Előjön ebből adódóan is az ösztönösség, hogy ösztönösen viselkedik az ember, de ez valóban jó? Bizonyos élethelyzetekben valóban az ösztönökre kell hallgatni? Például, ahogy fel van állítva a csapda, valóban csak a saját bőrünk mentsük, mert ember embernek farkasa, gondoskodjon magáról, és csak önző módon a saját biztonságára koncentráljon, vagy az együttműködés mellett, gondolni kellene a másikra is, hogy minél többen ússzák meg? Az emberi természet kiszámítható, ha "ismeri valaki az emberi agyat", és működését, könnyen manipulálni tudja a másikat, hiszen minden egyes lépés előre megjósolható. Hiszen ha csak a magunk cselekvéséből, vagy egy adott helyzetből következtetünk az általános helyzetekre, bizonyos tetteket sejteni lehet, mi következhet, és így a csapda is jóval hatékonyabb, ha az ember valóban bűnös, és titkolózik, valamivel mindig ki lehet belőle szedni az igazságot, és ezek a csapdák ezt is szolgálják, hogy elismerjék a hibáikat a bűnhődés mellett. A résztvevők rájönnek, hogy miért is vannak ott, ahol, és mi is az oka, persze hogy az utolsó pillanatban rakják össze a darabkákat, és kiderül, túlélik-e a megrázkódtatást.

Ehhez még hozzákapcsolnám hogy, minden egyes csapdában - mikor többen össze vannak zárva - ugyanúgy átlagemberek, mint mi (leszámítva a tetteik egy részét), mégis mikor valaki brutális módon meghal, csak sikoltoznak, és ennyi...hol van ebben az emberi viselkedés mód? Ha valamelyik elájulna a sokktól, vagy elhányja magát, esküszöm megérteném! Összeesnek egy kicsit, de mennek is tovább, ez a maximum. Hol van a sokk, a rosszul lét, a trauma... néha olyan lelketlenül mennek tovább, és ez majdnem mindegyik részre igaz volt (kivéve talán az első rész), hogy azonnal haladnak tovább, mintha megtörtént volna, és kész...nekem hiányzik néha az egészből az emberi mélység, az érzések, olyan egyszerűen döfik egymásba a kést, hogy az egész könyörtelenné válik. Egy túlélési helyzetben az ember kifordul magából, ez a túlélési ösztön, mindenre képesek vagyunk ha kell, és emiatt talán még ezzel is meglehet magyarázni ezeket a viselkedéseket.Nekem mindezek mellett az emberi természet óvóbb része hiányzik.

A rendezői székben ezúttal David Hackl ült be, aki eddig a látványtervezésben, és egyéb technikai munkákban vett részt a saga-ban, az ő belépése nem emelte, de nem is rontotta a színvonalat, hasonló stílust hozott mint az eddigieknél. A színészek egy része vissza-vissza tér, az emlékképek miatt, de különösen nagy teljesítményt nem nyújtanak, és egyre inkább látszik, hogy ez már csak egy tömegfilm, legyártják, igazából már kimondottan csavar sincs a végén, ami eddig különlegessé tette az egészet, csak az egész "lemegy", elmesél egy történetet. Persze el lehet gondolkodni az ösztönös viselkedésről, a bizalomról is.

Ja igen, persze a vér... erre eddig nem fektettem nagy hangsúlyt, de megérdemli, szóval, a csapdák minősége is romlik, de a vér, és megcsonkított testek, levágott testrészekben most sincs hiány.

A történet most se a legjobb, ahogy a negyedik résznél se, ez persze érthető, hiszen az írói gárda ugyanaz maradt, legalább itt-ott ötletesebbek voltak, de nem sokkal, sajnos.

A csapdafelállítás ötletes volt, a film végi csavar se igazán csavar már, kiszámítható, de érdemes megnézni.

7/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.