Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Madison County (2011)

Avagy vidéken még mindig élnek maszkos sorozatgyilkosok

2012.12.10. 18:25 Jason13

Madison-County poszter.jpgMikor az embernek már elege van a nagy költségvetésű horrorokból, érdemes a független alkotások között szétnézni, hiszen ezek általában nem azt tűzik ki céljuknak, hogy minél ütősebb látványt varázsoljanak a vászonra, hanem azt, hogy a történet terén, esetleg annak kivitelezésében mutassanak valami ötleteset. De mi van akkor, ha kevés pénzhez nem tehetség és fantázia társul, hanem egy ezerszer lerágott sztori és amatőr színészek? Erre kapunk választ a Madison County című förmedvényből.

Hőseink életvidám fiatalok, akik épp egy Isten háta mögötti helyre tartanak, hogy ott interjút készítsenek egy íróval. Ez persze csak az elsődleges cél, hiszen mellékesen szórakozni is szeretnének a munka mellett, azonban egyik tervük sem jön össze, hiszen belebotlanak egy barátságtalan fickóba, aki szépen, egyesével elkezdi őket ritkítani.

Tegyék fel a kezüket azok, akik számára ez a történet az újdonság erejével hat! Na, senki nem jelentkezik? Érthető is, hiszen ez a legalapvetőbb horrorklisék egyike, amire ma már szinte lehetetlen felhúzni egy olyan filmet, amin félni, esetleg szórakozni tudjon az ember. Tehát már alapból nem indul jó helyzetből ez az alkotás, de ha a későbbiekben fel tudni mutatni néhány brutális, egyben ötletes gyilkosságot, esetleg jól megtudná teremteni a hangulatot, még talán el is érné a közepes szintet.

A folytatást a tovább mögött találjátok.

Madison County nyári séta.jpeg

Kár, hogy a rendkívül alacsony költségvetésből erre már nem telt, így be kell érnünk a mérhetetlenül unalmas történetvezetéssel, ahol 40 percig nyújtják rétestészta módjára a lapostányér egyszerűségével vetekedő sztorit. Ezek után előbukkan a gonosz gyilkos is, de pulzusszámunk itt se növekedhet, hiszen garázdálkodása valami elképesztően unalmas. Komolyan! Legalább néhány abszurd ötlettel fel lehetett volna dobni a mészárlásokat és akkor legalább a kivitelezésen nevethettünk volna, de így csak lecsukódó szemhéjainkkal viaskodhatunk. 

A fájdalmasan unalmas történések mellett hihetetlenül ostoba karaktereket is kapunk, akik számtalanszor viselkednek logikátlanul, azonban a hab a tortán az, hogy az őket életre keltő, színészeknek nem igazán nevezhető emberkék elképesztően unszimpatikussá teszik a rájuk kiosztott figurákat, így leginkább csak a gazfickónak drukkolhatunk, hogy minél hamarabb végezzen a bandával.

Madison County a gyilkos.jpgMindent összevetve, ez a film annyira szórakoztató, mintha a festék száradását néznénk másfél órán keresztül. Ezért csak azoknak tudnám ajánlani, akik mazochisták, esetleg alvásgondokkal küzdenek, mindenki más pedig jobb, ha kerüli. Viszont azért jó példa arra ez a szösszenet, hogy alacsony költségvetésű, független mozik között is ugyanúgy vannak ötlettelen, sablonos, szemétre való celluloidhulladékok, mint a sok pénzből készülő giga-produkciók között is.

Értékelés: 2/10

Évszám: 2011
Játékidő: 81 perc
Rendező: Eric England
Forgatókönyv: Eric England
Szereplők: ColleyBailey, Matt Mercer, Ace Marrero

Címkék: 2011 amerikai film 2/10 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr34945524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása