Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Éjféli etetés (2008) - The Midnight Meat Train

2012.09.21. 18:35 DxNxLx

themidnightmeattrain-poster.jpgNagyon jó előérzettel vágtam neki ennek a filmnek, több okból is. Az egyik ok Clive Barker - akinek a novellájából készült a produkció - mert a neve garancia az elsőrangú horrorszórakoztásban, a másik pedig Vinnie Jones, aki minden színészi hiányossága ellenére egy olyan karakter, aki mondhatni a pszichopata gyilkos szerepére született. Nem csak a hideg tekintete, hanem a nála ezzel párosuló komikussága miatt is. Persze ebben a filmben nem láthatunk tőle semmi komikus megmozdulást, de azt hiszem aki látta mondjuk a Blöff, vagy az Euro-túra című filmekben, nehezen vonatkoztat el azoktól a figuráktól. :) De itt van még a főhős szerepében látható Bradley Cooper is, aki esetében nem igazán az előélete, inkább a kíváncsiság az, ami miatt harmadik indokként őt is meg kell említenem, ugyanis érdeklődve vártam, mit tud kihozni ebből a szerepből.

De nézzük a sztorit.
Leon, egy feltörekvő fényképész, aki eddig nem sok sikerrel büszkélkedhet a szakmájában, az elszántsága viszont annál nagyobb. Egy ismert művész tanácsára, akit nem mellesleg Brooke Shields alakít elég felejthető módon, életközelibb és merészebb  képek készítése céljából éjszaka a metróállomásokat kezdi járni. Az egyik ilyen este egy lányt segít ki szorult helyzetéből, aki másnap eltűnik. Ebben eddig semmi gyanús dolog nincs, viszont egy annál gyanúsabb külsejű férfit fedez fel hősünk esténként a metróban, akit meg is örökít a gépén. Innentől kezdve rögeszmésen kezd el nyomozni a sorozatgyilkos illető iránt, a végén egy kiszamítható, de mégsem nyilvánvaló lezárással.

Folytatás a tovább mögött.


A történet tehát nem kifejezetten egyedi, viszont  amitől az lenne, azt a cím, főleg a magyar, azonnal meg is öli. Az eredeti még csak hagyján, de az "éjféli etetés" már a kezdetektől fogva nyílvánvalóvá teszi, hogy mivel is állunk szemben, mi is a mészárlás valódi oka. Érződik az alkotók célja, hogy a néző együtt éljen a történettel és sikerül is elérnie a rendezőnek, hogy néha szinte a főhős fejében érezzük magunkat, a gondolataival körülvéve, de ha előre tudjuk, hogy valami kaja szállítása van a dologban, feltehetően valami nem evilági lénynek, akkor az elejétől annyi a kibontakozásra váró dolgok hatásának.

Elég komoly fejtörést okoz Bradley Cooper alakítása, először simán elintéztem annyival, hogy próbálkozik, csak nem sikerül neki. Ezt leginkább amiatt érezni, mert sokszor olyannak tűnik mintha egy teljesen másik filmben szerepelne, egyszerűen kilóg a történetből. Aztán a második megtekintés alkalmával már nem negatívumként jött le a dolog, hanem szinte teszett is ez a távolság. Nem tudom, hogy direkt alakította így, vagy csak egyszerűen elbénázta, amiből végülis jól jött ki, mindenesetre annak, aki ad az Éjféli etetésnek egy második lehetőséget is, érdemes kiemelten figyelne ezt vonalat.

Kérdőjelek akadnak történetben, nézőpont kérdése ezek jelenlétének a megítélése, számomra örömteli, hogy nincs a nézők szájába rágva minden, sőt akad dolog, ami megválaszolatlanul is marad. Ezt jó húzásnak tartom, mivel  nem befolyásol semmit, ellenben okot ad arra, hogy a film vége után is fenntartsa a néző érdeklődését. A gyilkos testén található gumó szerű valamik, amit kitartóan  gyűjt üvegekben, és amik magyarázat nélkül maradnak,elég indokot szolgáltatnak arra, hogy egy időre beleégjenek az agyunkba.

Azok alapján, amiket a produkcióról olvastam, valószínűleg több véleményemmel egyedül vagyok, például a rendezés nekem kifejezetten tetszik! A többek által is dícsért vágások pedig leginkább a feszültség fokozására szolgáló jeleneteknél inkább zavarosak, míg a végén látható két főszereplő közötti összecsapásnál pedig számomra kifejezetten zavaróak, bár ebben az eszeveszetten villogó fénynek is nagy szerepe van.

Ha ehhez hasonló slasher típusú filmekről van szó, a rosszul, vagy ötlettelenül bemutatott mészárláson az áldozatokhoz hasonlóan akár el is vérezhet az alkotás, ám esetünkben szó sincs ilyenről. Vinnie duplán kiváló hentesmunkát végez, megfelelő eszközzel, megfelelő hidegvérrel, a vér mennyiségét pedig szintén dícséret illeti. Szép munka!

Párkapcsolati probléma is tetten érhető természetesen a főhős és a barátnője között, amit legtöbbször kihagyhatatlannak gondolnak amerikában, de meg kell jegyezni, itt nem húzzák el teljesen a dolgokat, pont annyit kapunk belőle ami még nem lesz egy külön szál.

Amit mindenképpen kihagyhatónak gondolok, az a nyomozó nő szerepe. Felesleges egy "még a rendőrség is benne van"  szintű összeesküvés beiktatása, nem tesz hozzá semmit a történethez, igaz el sem vesz belőle.

Összegezve a dolgot, ez egy nem kiemelkedő, de mégis jól sikerült film. Egy megtekintést mindenképpen megérdemel, keményvonalas horror rajongók, és az inkább thriller beállítottságú nézők is találhatnak benne kellemes pillanatokat, nálam 7 pont a 10-ből, amiben azért a fentebb említett kaszabolás kivetelezése egy plusz egységet jelentett.

Címkék: 2008 sorozatgyilkos amerikai film 7/10 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

http://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr114789900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

SZANDRA 2012.09.22. 23:23:13

A történet valóban egyszerű, és izgalmas. Pozitívumnak tartom, hogy itt már a film első húsz percében kiderül, hogyan is néz ki a kampós hentesgyilkos, ami horrorok esetében is igen ritka, ha ember az elkövető. A rendezés szerintem is igen jó, hangsúlyozza az apró részleteket, ami a felületesebb horrorokból kiemeli. Nekem ez kifejezetten tetszett. Attól inkább horror mint thriller, hogy rengeteg vércseppekben gazdag jelenet van igen közelről... A nagyon közelről mutatott brutálisabb képek, ahogy kirepül az áldozat fejéből a szemgolyó, fogkivájások stb. sokkolóak, a vértócsáknak szerintem külön főszerepe van a filmben, többet mutatják mint a főszereplőt, azonban a film hangulata inkább a nyomasztóbb thrillereket idézi. A feszültségkeltés eszközei a gyors képek váltása, ez olykor használ a filmnek olykor árt, ahogyan a zene is, nézőpont kérdése, de a horroroknál ez természetes, szerintem az operatőri munka a legprofibb benne. A színészi játék is a főbb szerepekben egészen türhető, bár nem ez a film fog talán az ember eszébe jutni, ha meghallja a nevüket. A film vége igen érdekesre sikeredett, maradt valóban néhány megválaszolatlan kérdés. Talán elsősorban a BKV metróhálózat dolgozóinak, és utasainak ajánlanám a filmet, egy késő éjjel...

FKrueger 2012.10.16. 11:40:12

Az AfterDark filmek közül még a legjobbak között van ez az alkotás!
Itt egy másik vélemény a filmről:
cinegoredottk.wordpress.com/2011/11/12/dread-2009/