Újabban elég sok külföldi kritikát és ajánlót olvastam a Fear TV kanadai sorozatával a Todd and the Book of Pure Evillel kapcsolatban, ahol többségében csak jókat írtak a 20 perces részekkel operáló horrorkomédiáról, amelyben a szóban forgó Todd és a szóban forgó Színtiszta Gonosz Könyve kerül a középpontba.

Horrorrajongóként tehát semmiképpen sem hagyhattam ki ezt a sorozatot, no és kérem szépen kellemeset csalódtam, ugyanis a külföldi kritikák abszolút nem túloztak a széria értékeivel kapcsolatban.

A történet Toddról szól, egy középiskolás srácról, aki, mint azt többször is hallhatjuk egy lúzer, csak úgy, mint félkarú srác, Curtis, aki Todd legjobb barátja. Ám aztán egyszer csak Todd rábukkan a Színtiszta Gonosz Könyvére, amely általában a hozzá hasonlóan kétségbeesett, kirekesztett emberek számára jelenik meg és segít egy-egy varázslattal ezeken az embereken, persze cserébe mindig valami szörnyűséges dolog történik.

Amikor pedig Todd és Curtis, valamint a hozzájuk csapódó Jenny valamint Hannah - előbbinek már az apja is kutatott a könyv után, de nyomtalanul eltűnt - rájön, hogy a könyv miféle gonoszságokat csinál a Crowley Gimnáziumban, úgy döntenek, hogy megpróbálják elpusztítani a könyvet és menteni a menthetőt.

Tulajdonképpen ez az alaptörténet képezi az első évad 13 részének vázát, a különböző részekben pedig jobbára különféle a könyv által kreált szörnyekkel és eseményekkel kell megküzdeniük hőseinknek, de persze emellett a részek lazán egymásba kapaszkodnak és egy főszál is ível köztük.

A tovább után folytatom.

Destiny is sucks!

Az igazság pedig az, hogy ezek a részek teljesen jók. A horror és a poénok aránya eltalált, néhol mondjuk a hülyeség talán már-már súrol egy határt, de azt hiszem az még éppen belefér.

A részenként felbukkanó ellenfelek és szörnyek pedig egészen eltaláltak és ötletesek. Igyekszem spoiler mentes lenni, de hogy mégis csak lássátok (olvassátok) miről van szó, meg kell említeni a zsírszörnyet vagy a holtukból feléledő zombi metálsztárokat, a kísértetiesen elbutuló diákokat vagy éppen azt a részt, amikor a gimnázium srácai mind melegek lesznek, de akár az óriás babát is szóba hozhatjuk. Egyébként itt jegyezném meg, hogy a készítők nem igazán kímélnek senkit, egy kis fityiszt mindenki kap, a kövérek, a buzik, a leszbikusok, a hülyék, a testi fogyatékosok, de a stréberek is. Persze ez manapság már talán nem tabu döntögető, főleg egy Fear TV-n nem, de azért üde lesz tőle a sorozat.

Ami szintén jó, hogy az ellenfelek többsége talán nem is igazán sablonos, habár tényleg akadnak máshonnét visszaköszönő lények vagy akár poénok mégsem éreztem volna erőltetettnek, sablonosnak ezeket. Persze itt is mint mindenhol akadnak rosszabbul sikerült részek, nekem például a musicales rész volt egy picit ilyen (habár a vége annak sem volt annyira rossz), mondjuk az ilyen sorozat részeket mindig is rühelltem. 

A megvalósítás szintén teljesen rendben van, a CGI nem lóg ki, illetve a szereplőkkel sincs különösebb baj, szerethető karaktereket kapunk és a színészek is ügyesek.

Leginkább talán az állandó negatív hőst, Atticust alakító Chris Leavins emelendő ki, esetében a karakter is zseniális, illetve a színész is remekül játszik. Leavins egyébként a Függőkert című romantikus drámából lehet ismerős, de néhány másik sorozatban is felbukkant epizód szereplőként.

Rajta kívül persze említést kell tenni a fiatalokat alakítókról is. Todd szerepében Alex House látható, aki fiatal kora óta szerepel sorozatokban és TV filmekben. Jennyt Maggie Castle alakítja, ő korábban többek között az Arthur című sorozatban láthattuk, de Az erdő című horrorban is feltűnt. Curtist Bill Turnbull formálja meg, ő az Erica világában volt tetten érhető, míg Hannát Melanie Leishman játssza, akit a Ne kiálts vérfarkast!-ban volt ott. Illetve feltűnik még Jason Mewes (Shop-stop 1. 2., Jay és Néme Bob visszavág, A dög) is, aki az iskola mindenese.

Amit még mindenképpen meg kell említenem, hogy a sorozatban viszonylag nagy szerepet kap a metál zene, bár szerencsére ezzel nem esnek túlzásba, bevallom őszintén, hogy én ettől azért meglehetősen tartottam, de itt is sikerült megtalálni a jó arányt.

Összességében tehát az az igazság, hogy bátran ajánlom minden horrorrajongónak a Todd and the Book of Pure Evilt, hiszen remek 20 perces kikapcsolódás, amely a horrort és a vígjátékot is jól elegyíti és a történet is pont annyira buta, hogy még simán jó legyen.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.