Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

The Awakening (2011)

2012.04.23. 19:27 Csabi87

Az angol horror az esetek többségében üde színfolt a horror világában (bár így zárójelesen megjegyezném, hogy nem csak az ilyen típusú filmek esetében). Tavaly is akadt néhány egész jól sikerült darab, illetve idén is igyekeztek és igyekeznek szállítani izgalmas produkciókat. 2012-ben az egyik ilyen egyébként A fekete ruhás asszony című film, amiről egész jókat lehet hallani és amiért felhozom ezt a filmet a The Awakening kapcsán, az az, hogy nekem egy picit hasonlónak tűnik ez a két produkció. Bár a versenyt azért inkább Radcliffe új filmje nyeri, mindenesetre a The Awakening egy teljesen kellemes kis filmecske.

A történet 1921-ben játszódik, Angliában és egy Florence Cathcart nevű nőről szól, aki életének java részét azzal tölti, hogy lebuktatja a csaló spiritisztákat és jósokat, meg mindenáron igyekszik bebizonyítani azt a tényt, hogy szellemek már pedig nem léteznek. 

Florence sikeres a "szakmájában", könyve is jelent már meg ezzel kapcsolatban, ami az angol nép körében igencsak közkedvelt olvasmány (a Biblia mellett tartják), sőt ugye fontos megjegyeznünk a hölgyről, hogy igencsak népszerű a nők körében, mivel első egyetemet végzett asszonykáról van szó. Persze ezzel szemben a férfiak picit tartózkodóak és furának tartják a helyzetet.

Egy nap aztán egy tanár keresi fel Florencet, azt kérve, hogy menjen vele a magániskolába, ahol tanít, ott ugyanis egy szellem bukkant fel és szükségük lenne Florence szakértelmére. A lány eleinte ugyan sablonos módon nem akaródzik menni, ám de két snittel később már ott is van a helyszínen.

A tovább után folytatom.

 

 

Tehát az alaptörténet valami ilyesmi, mindez pedig aztán egy valós szellemsztorivá válik, amellyel azt hiszem nem is árulok el nagy titkot, hiszen elvégre mégis csak egy horrorfilmről van szó.

Már a poszt elején is említettem a The Awakening és A fekete ruhás nő közötti párhuzamot, nos ez ugye a történetben tűnhet fel, illetve ugye kvázi az alapszituációban, illetve azon túlmenően abban is, hogy mindkét film a régebbi idők módszereivel próbálja megborzongatni a nézőt. Tehát ne várjunk véres részeket, belezést vagy valami ocsmány gyilkosságot, itt ugyanis egy picit talán gótikus vonalat követve, ijesztgetésekkel operálnak. Hol jól, hol kevésbé jól. Azzal talán megróhatjuk a készítőket és magát a filmet is, hogy kevés ilyen részt kapunk, persze igyekeztek ezeket okosan felhasználni és elhelyezni a filmben, hogy ne unjuk el magunkat. És habár túl nagy unalomról tényleg nem beszélhetünk, néha-néha egy picit leül a sztori.

Ennek ellenére viszont azt mindenképpen meg kell említeni, hogy egy kellemes, jól összerakott történetről van szó, amiben mondjuk sablont nyilván találhatunk és az állunk sem fogja a földet érni, mégis jó szájízzel kelhetünk fel a fotelből és elégedettek lehetünk.

A fényképezés egyébként szépen sikerült, bár lehet csak azért vagyok érte odáig, mivel az ilyen régebbi időkben játszódó horrorfilmek mindig magukkal ragadnak, mármint ugye ha jól ábrázolják a kort és ügyes operatőr jeleníti meg előttünk a képeket. A The Awakening esetében pedig pont ez a helyzet.

A rendezést Nick Murphy vezényelte, aki eddig dokumentum filmeket és sorozat epizódokat rendezet. A forgatókönyvet ő és Stephen Volk írta, utóbbihoz például A vérszomjas dada című film fűződik, illetve a Médium - A túlvilág kalandorai című sorozat.

A főszerepekben pedig Rebecca Hall (Tolvajok városa, A tökéletes trükk), Dominic West (300, Drót) és Imelda Staunton (Psychoville) látható. Mindannyian teljesen jól teszik a dolgukat. 

A The Awakening tehát egy lassabb menetű és nem is feltétlenül hejde nagyon izgalmas alkotás, viszont ennek ellenére mindenképpen ajánlom, mert tényleg jó, csak lehetett volna egy picit izgalmasabb, esetleg picit horrorosabb is. Na de majd legközelebb. Erre viszont egy 6 pont simán jár, az erősebbik fajtából.

 

Címkék: szellem thriller 2011 6/10 angol film ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr404431159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása