Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kéz-őrület (1999) - Idle Hands

2012.03.16. 18:58 Csabi87

1999-ben az imdb tanulsága szerinte 163 olyan film volt, amire ráhúzhatjuk a horror jelzőt, nos ebből kiválasztani hármat baromi nehéz, de mindenesetre igyekeztem és arra gondoltam, hogy a sort egy egészen jól sikerült horrorvígjátékkal nyitom, amelyet a többség bizonyára már látott.

A Kéz-őrület egy viszonylag nagy pénzből készült, ám de kevés pénzt bezsebelő alkotás, ami ennek ellenére véleményem szerint jó, hiszen minden meg van benne, amit egy horrorvígjátéktól elvárunk. Pofás történet, ami picit nevetséges, de még éppen nem gagyi; vicces karakterek; kötelező jó csaj (persze most ne menjünk bele, hogy Jessica Alba minek számít, szerintem belefér a skatulyába); szépen kivitelezett horror effektek; na és a fő gonosz, aki esetünkben egy elszabadult kéz.

Bizony. Persze itt lehet egy Gonosz halott utánérzésünk, valószínűleg a készítőknek is volt, viszont azt hiszem ezzel baj nincs, hiszen többnyire más szituációba helyezték az egészet.

- Most megint megszökött.
- Akkor bazd meg!

A történet egyébként egy fiatal srácról szól, aki ideje java részét azzal tölti, hogy szétszívja az agyát (megjegyezném, hogy a történet ezen része, és emiatt a kezdés szerintem nem vicces, persze naná, hogy akkoriban divatos volt ez a kezdés és az ilyen karakterek, a horrorvígjátékokban pedig építettek is rájuk, na de szerencsére nem megyünk el a füvet-szívós viccek irányába). Anton már csak ilyen, a szívás pedig oly annyira jól megy neki, hogy azt sem veszi észre, hogy a szüleit brutálisan meggyilkolják. Ez bizony így dupla szívás.

Viszont egyet se féljünk, a gyilkosságra csak hamar fény derül és az is világos lesz, hogy Anton jobb keze az elkövető, amit megszállt az Ördög és így önálló életre kelt, az áldozatait pedig Anton rokonságából és baráti társaságából választja ki.
Így pedig csak hamar oda lesz a két jó haver is, akik azért a poénfaktor kedvéért hullaként visszatérnek, egy picit mondva csinált okkal ugyan, de a jelenlétük mindenképpen jót tesz a filmnek. Na de az Ördög főcélpontja pedig ki is lehetne más, mint Jessica Alba.

Az a helyzet, hogy tényleg rendben van a film, a poénok nagy része működik és tényleg vicces, a horror jelenetek teljesen jól megkoreografáltak és szépen kivitelezettek, semmi gagyi CGI (bár talán ekkoriban nem is volt annyira elterjedve), a zenei betétekkel sem lehet bajunk, sőt az operatőr is szép munkát végzett.

Nyilván ettől függetlenül azért a Kéz-őrület nem lesz egy 10-es film, de azt gondolom a horrorvígjátékok kedvelőinek egy alap kell, hogy legyen.

A rendezői teendőket Rodman Flender látta el, akinek a Gyilkos magzat volt az első filmje, de később a Gyilkos koboldok 2. részét is ő rendezte.
A forgatókönyvet Terri Hughes és Ron Milbauer jegyzi, akik az Odaát két részén is dolgoztak már közösen ilyen minősítésben, nekik egyébként a sorozat Wendigo-s és Bloody Mary-s részét köszönhetjük.

A főbb szerepekben pedig Devon Sawa (Végső állomás), Seth Green (Buffy, a vámpírok réme), Elden Henson (Pillangó-hatás) és Jessica Alba (Sin City, Machete, Éberség) játékát élvezhetjük vagy kaphatunk tőle frászt.

Számomra a Kéz-őrület egy teljesen jó 7/10-es film élmény volt, aki pedig eddig kihagyta, pótolja de azon nyomban.

 
Címkék: 1999 vígjáték zombi amerikai film 7/10 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr854285006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása