Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Rövidfilm ajánló: Maniac (2011)

2011.12.11. 18:20 Csabi87

Shia LaBeouf neve ismerősen csenghet, leginkább mondjuk talán a Transformers című trilógia kapcsán, de horror/thriller filmek stáblistáján is feltűnt már a neve, például a Disturbia vagy a Constantine esetében.

Azt viszont talán már kevesebben tudják, hogy Shia párszor már megfordult a kamera túloldalán is, legelőször 2004-ben rendezett egy rövidfilmet, majd pedig idén kettőt is, amelyekből az egyik egy thriller beütésű alkotás a Maniac. Ennek egyébként semmi köze William Lustig filmjéhez, se annak remakejéhez. 

A történet két sorozatgyilkosról szól, akik látszólag minden ok nélkül gyilkolnak le emberkéket, amiket egy kisebb stáb kamerára is vesz. A dolog érdekessége lehet még, hogy a film zenéjét Kid Cudi, illetve Cage szerezte és előbbi látható is a filmben.

Ami még talán meglepő lehet, hogy ha igazak a pletykák a 10 perces produkció 1 millió dollárt kóstált. Az bizony nem kevés, viszont az eredmény egész jó.

Címkék: thriller zenés rövidfilm ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr513454258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása